2012. június 4., hétfő

Személyes | Ballagós

Mint már említettem, pénteken ballagtam, az utolsó hivatalos gyereknapomon. :) (Mifelénk mindig június 1-én ünneplik a gyermekeket^^)

Fotót Iochom Zsolt készítette, miközben a tanáriban énekeltünk



Reggel 8-kor évfolyam- majd osztályfotózással kezdtünk. Aztán mindegyik osztály ment a sajátjába, ott a 11-esek fogadtak a köszöntőjükkel. Távozásuk után megkezdődött az utolsó osztályfőnöki óra. Ami kivételesen nem arról szólt, hogy ki mennyit lógott, mit hogy szervezünk, avagy milyen ügyes bajos problémáink vannak. ^^ Megfogadtam, hogy nem fogok sírni... hát ez nem jött össze. Még szerencse, hogy nem volt rajtam smink. :) Az osztályfőnöki óra után a hozzátartozóknak, barátoknak volt fél órájuk felköszönteni bennünket.
Mikor megszólalt az osztéályfönőki óra végét jelző csengő, az volt az első gondolatom" Nem, még nem lehet vége, Oszi, még ne engedjünk be senkit! Persze, nem így lett, mert a barátok, iskolatársak bizony jöttek szép számmal. :)
A fél óra leteltével szépen felsorakozott az osztály és egymás után, Gaudeamust énekelve indultunk meg a Tanári fele, körbejárva a fél iskolát. A tanáriban, régi hagyományt követve, minden osztály énekelt a tanároknak. Mi egy népdalt költöttünk át, ami aztán egyszer még a bankettünkön is felcsendült. ^^
A tanáriból a sportpályára vettük az irányt, ott elejét vette a hivatalos ünnepi beszéd, igazgatóval, igazgató-asszonnyal, búcsúzó diákokkal, iskola himnusszal. Fura, azt hittem, nem fogok már emlékezni az iskola himnuszára, hisz minimum másfél éve nem énekeltem el. Erre gondolkodás nélkül tudtam, mi lesz a következő sor! És utoljára énekelhettem el Márton Áronos diákként! :)
Olyan jó volt, mert a pályáról kiszúrtam tatámat egyik felől, unokatestvéremet másik felől, megnyugtató volt őket látni a nagy-nagy sokadalomban. ^^
Szegény apukám, tömegiszonya van, de feljött Édesanyámmal az osztályomba, de lemenni már alig tudott! Nagy-nagy ölelés jár érte, hogy még így is megkockáztatta! :)

A szekelyhon.ro hírportálon már megjelent egy videó-, kép-, és szöveges összeállítás is, nézzétek meg őket! Egy-két helyen még én is feltűnök a 142 diák közül! :)

Isa
"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből