2013. június 9., vasárnap

Teszt | Leydi 773

Már évek óta erről a lakkról áradozom Nektek. :)
Az első lakkom volt ettől a márkától, még 2009 nyarán vettem, és csak most, 2013 nyarán éreztem úgy, hogy most már valóban be kell újítanom egy új pirosat. Sajnos otthon sehol sem találkoztam ezzel a márkával. Alighogy eldöntöttem, új piros kell, másnap az egyik közeli üzletbe betérve rögtön az utamba került! :) Az első piros, amit megpillantottam viszont a 788-as számozást viselte, és másabb is volt, aztán láttam, hogy több lakk is van ettől a márkától, csak azok már az új csomagolással. Megnéztem az első pirosat, naná, hogy a 773-as álompirosam volt az! :) Így még aznap két piros lakk tért velem haza. :) a 773-as és a 788-as. :)

Krém finisű piros lakk. Ha sietünk, akár egy réteggel is útnak indulhatunk, ám én javaslom a két réteget. :) Meg az alaplakkot is, ugyanis eléggé kimutatja a körmünk egyenetlenségeit. A száradási ideje eleinte gyors, pár hónap elteltével pedig átmegy átlagos száradási időbe. Ami szerintem még mindig tűrhető.
Sajnos hajlamos fedőlakk nélkül a végeken elég hamar megkopni, de nálam csak azokon a körmeimen, melyeket gyakrabban használok (tehát pl a kis- és gyűrűsujjamon alig szokott).

Sajnos ilyen rossz időviszonyok miatt nem sikerült túl jó képeket készítenem. :S

Egy réteggel



Egy réteggel

Két réteggel

Két réteggel

Két réteggel, régi csomagolásal
Az új csomagolás
Egy régebbi képen. Még több kép itt.

Bella

"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből