2014. január 18., szombat

Teszt | Golden Rose Holiday 70

Ez az év első lakkja, még január elején szereztem be, mikor a játékra is vásároltam. Mikor felkentem, csak arra tudtam gondolni, hogy úr isten, a tökéletes menyasszonyi lakk. :) (Barátnőm férjhez megy a nyáron, így most már a szokásosnál is többször kattognak esküvők meg menyasszonyi ruhák/kiegészítők körül a kis kerekeim.^^ )




Még Arabellánál láttam ezt a lakkot, már akkor szerelem volt első látásra, és megfogadtam, ha legközelebb is lesz a drogériában, mindenképp haza fog velem jönni. És így is lett! :)


Kicsit azért eltér a véleményünk Arabellával. :) Abban igaza van, hogy a fedése nagyon gyenge, de három-négy rétegben azért már eléggé viselhető szerintem. :)
Még egyelőre nem próbáltam ki fehér alappal, de ezt majd mindenképpen pótlom majd.
Száradási ideje rövidebb is lehetne ami azt illeti, szerintem igenis átlagos kategóriába sorolható ezen a téren, ami már manapság nem számít túl jónak. Legalábbis nálam nem.
Száradás után hozza a sand hatást, bár az is igaz, hogy ennél érdesebb lakkal is találkoztam már, mondjuk ez túlzottan nem zavar, én így is nagyon kedvelem. :)




Maga a lakk egy fehér sand lakk, arany mikrocsillámokkal és kisebb arany glitterekkel. Ezek az üvegben is jól látszanak, sőt, nálam még a körmömön is nagyon szépen érvényesültek. Ez főleg a lenti, vaku nélküli képen látszik a legjobban.




Az üveg a már megszokott, téglalap alakú, a talpa fele kissé keskenyített. A kupak még mindig csak úgy vonzza a lenyomatokat, mint a mágnes, de ez nem zavar különösebben, hisz szerencsére nagyon jól lehet dolgozni vele, külön öröm. Nagyon szeretem az ecsetét is, mely az átlagos és a dömzsi közti arany középutat hivatott képviselni. Erről elfelejtettem külön képet készíteni, de az 59-es számú kistestvérénél van az is, ugyanolyan az ecsete, mint ennek, így aki kíváncsi ott megtekintheti. :)


Mivel ennyire gyenge egy rétegben a fedése, és láttam Lexánál is, hogy a Lovley Snow Dust Nr2-es lakkja milyen jól szuperál fedőlakként is, én is kipróbáltam pár lakkon. Mivel a manikűrömet nem akartam lemosni, és margaréta sem volt itthon, sima lapra festettem lakkcsíkokat. Szerintem így is elég kivehető lett a végeredmény. :) De ha valaki igényli, hogy egy adott színen külön is kipróbálja, szóljon és megpróbálom a lehető leghamarabb teljesíteni. :)




Arról sajnos még nem tudok nyilatkozni, hogy mennyire piszkolódik e a fehér lakkocska, mert alig másfél napig hordtam, annak legtöbbjét is itthon, tanulással töltöttem, de ha lesz erről is infóm, mindenképp frissítek még. :) Addig is ha valakinek megvan a lakk és tud ezzel kapcsolatban mondani valamit, szívesen meghallgatom/elolvasom! ;)

Nektek megvan ez a lakk? Mennyire nyerte el a tetszéseteket?

Bella


"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből