2016. március 21., hétfő

Teszt&NOTD | LadyQueen irizáló, fekete kövek

Sziasztok!

Ezt a bejegyzés még múlt hétre terveztem, de hétvégén nem volt energiám bejegyzést írni (pénteken nyelvvizsga, szombaton tavaszi nagytakarítás, vasárnap pihenés és tanulás volt^^), így igen csak megcsúsztam minden betervezett bejegyzéssel. :(

Ebben a mai posztban LadyQueen webshoptól tesztelésre kapott fekete díszítőköveket szeretném nektek bemutatni. Már régóta szerettem volna hasonlóra szert tenni, örültem, hogy most sikerült! :)







Ha pirosról van szó, nálam még mindig az AVON Gel Finish Candy Apple árnyalata az abszolút befutó, így most is ezt használtam - azt hiszem, lassan jobb lesz beszerezni belőle egy következő üveggel is, még mielőtt kivonnák a forgalomból. :)






A fenti manit egy hétig hordtam, s legszívesebben még tovább is viseltem volna, viszont a fekete köveken a fedőlakk, amit rákentem, kezdett kicsit megfehéredni. :D Illetve néhány körmöm végén a körömréteg lemezesen feljött, így a lakk is hiányos lett. Szóval kénytelen voltam lemosni.

Egy másik manikűrben is láthattátok már a nagyobb köveket:
Eredeti bejegyzés


Nálam nagyon beváltak ezek a kövek, máskor is szívesen fogok értük nyúlni egy-egy manikűr elkészítéséhez! :)

Ha nektek is tetszik, a LadyQueen oldalán, az alábbi linkre kattintva érhetitek el:


Lady Queen weboldalán még többek között nail art, smink vagy ékszer termékek között is mazsolázgathattok. A szállítás ingyenes. A QWBS15 kuponkódot használatával 15% árkedvezményben részesültök! Ha 10 alkalommal felhasználjuk a kódot, a Lady Queen egy játékot fog szponzorálni a számotokra. Szóval hajrá lányok! ;)


Nektek mi a véleményetek a kövekről? Hát a manikűrökről?

Szép napot!
Bella
"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből